Kanada megmutatja a jövőt, amit a liberálisok akarnak

A cikk szerzője az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

***

Kilenc év kormányzás után lemondott a kanadai miniszterelnökségről a progresszívok egyik üdvöskéje, Justin Trudeau. Mi itt Magyarországon el sem tudjuk képzelni, hogy milyen kártékony figurája is ő az ottani politikai életnek és miként formálta igazi élhetetlen liberális disztópiává országát. Aki kicsit is követte munkásságát, az előtt egy Karácsony Gergelyhez hasonló habitusú ember képe rajzolódott ki. Az ártatlannak tűnő figura álarca alatt azonban egy progresszív akarnok bújik meg, aki alkotmányellenes eszközöktől sem riadt vissza céljai elérésétől, politikája pedig egyenesen társadalmi katasztrófa szélére sodorta Kanadát.

Trudeau 2015-ben fiatal és energikus vezetőként került Kanada élére, mint miniszterelnök. Olyan témákkal kampányolt, mint például a kannabisz legalizálása az országban. Jóemberkedő stílusával, fiatalos értelmiségi megjelenésével hamar a globális liberális média egyik kedvence lett. A progresszívok a tenyerükön hordozták, és eleinte odahaza is közkedveltnek bizonyult, 65 százalékos népszerűséggel. Az Ipsos tavaly decemberi felmérése szerint azonban a kanadaiak 73 százaléka (köztük a liberális szavazók majdnem fele!) a távozását akarja. Mi változhatott vajon?

Kezdjük minden probléma eredőjével, a migrációval, amely a Trudeau-kormányzat egyik politikai alapkövévé vált. Kanada korábban is bevándorlóországnak számított, ám az évente érkező migránsok száma általában évi negyedmillió körül mozgott. 

Bari Weiss a The Free Press oldalán például csak a 2022-es évben egymilliónál is több bevándorlóról ír.

Ez szorosan kapcsolódik további fontos problémákhoz, amelyek az emberek megélhetésével kapcsolatosak. Miközben a nagymértékű bevándorlás miatt a kanadai fiatalok körében elképesztő munkanélküliség tapasztalható, ezzel párhuzamosan folyamatosan nő a munkaerőhiány is bizonyos szakmákban. Ennek az oka az, hogy a cégek visszaéltek a vendégmunkás programokkal és olyanokat hívtak be az országba, akik a helyiek által is elvégezhető munkákat olcsóbban vállalták el. Ez olyan méreteket öltött, hogy a kormányzat is kénytelen volt lépni. A megélhetési gondokat tetézi az elképesztő méreteket öltő lakhatási válság, amely ugyan a fejlett világ egészén megfigyelhető jelenség, de Kanadában különösen súlyos. Torontoban például az átlagos bérleti díj többszöröse a minimálbérnek. Ennek az oka az, hogy a kanadai kormányzat úgy döntött az évente befogadott migránsok számának hatalmas növeléséről, hogy ezt nem követték megfelelő intézkedések egyéb területeken, például lakásépítési programok vagy támogatások.

Mindezek után nem meglepő, hogy Trudeau kilenc éve alatt a gazdasági helyzet csupán romlott az országban. Folyamatos adóemelések történtek (pl. szén-dioxid adó), az így befolyó plusz pénzeket pedig a kormányzat újabb hatástalan és drága szociális programokra költötte. A fejenkénti GDP 2021-ben az amerikai érték 80 százaléka volt, mostanra ez 70 százalék környékére esett vissza. Ha Donald Trump csakugyan az USA-hoz csatolná Kanadát, az a második legszegényebb állama lenne – és szinte biztosan demokrata fellegvár.

Nemcsak az elhibázott gazdaságpolitika jelent problémát, de társadalmi kérdésekben is hasonló gondokat láthatunk. Kezdjük a kábítószerpolitikával, amely az üldözés helyett az „ártalomcsökkentésre” helyezte a hangsúlyt (Karácsony Gergely ugyanezt tervezi most Budapesten). Ez azt jelenti, hogy az állam gyakorlatilag asszisztál a függőség kialakulásához és fennmaradásához, például „biztonsági helyeket” hoznak létre a szerfogyasztáshoz, valamint az állam még el is látja őket „biztonságos kábítószerrel”. Brit Columbia tartományban odáig mentek, hogy egyenesen a keménydrogok birtoklását is legalizálták, ennek következtében a 10-18 éves korosztályban a túladagolás lett a vezető halálok tavaly. Akárcsak az USA-ban, itt is fentanyl-krízis bontakozott ki. Ennek fényében aligha meglepő, hogy a bűnözés mértéke jelentősen nőtt, például az emberölések száma 2014 és 2022 között több mint 50 százalékkal emelkedett, és az egy főre jutó bűncselekményeket tekintve mostanra már több erőszakos bűncselekményt követnek el Kanadában, mint az Egyesült Államokban. 

Hasonló őrületet láthatunk az eutanázia területén is, amelyet széles körben kiterjesztettek. Szó sincs már komoly elvárásokról, elég annyit bizonyítani, hogy az érintett „számára elviselhetetlen” betegségben szenved, amely „nem enyhíthető az általa elfogadhatónak tartott körülmények között”. Vagyis például depresszióban vagy más mentális problémáktól szenvedő emberek is kérhették az orvosi asszisztencia melletti halált. Quebec és Brit Kolumbia tartományokban a halálozások 5 százaléka eutanázia miatt következik be. Ami igazán sötétté teszi ezt, az az, hogy sok esetben olvasni olyan hírekről, miszerint a nehezen gyógyítható embereket gyakorlatilag belezsarolják abba, hogy igénybe vegyék az asszisztált halált, ennek költsége ugyanis sokkal kisebb.

Trudeau politikai céljai elérése érdekében nem riad vissza semmilyen eszköztől. Erre a legjobb példa a „Szabadság Konvoj”, amely a nagyon szigorú lezárások miatt állásukat féltő teherautósok tiltakozása volt. A kanadai miniszterelnök egyenesen nácinak bélyegezte a tüntetőket (ami vicces annak fényében, hogy később ő maga is megtapsolt egy náci veteránt a parlamentben), és a legkeményebb eszközökkel lépett fel a végig békés tüntetés ellen. A kanadai történelemben korábban még nem alkalmazott rendkívüli hatalommal élve befagyasztotta a résztvevők számláit, felfüggesztette hitelkártyáikat. 2024-ben egy kanadai bíróság kimondta, hogy Trudeau intézkedései alkotmányellenesek voltak. Hasonló módon élt a cenzúra eszközével, amellyel igyekezett korlátozni azt, hogy milyen információ juthat el a választókhoz.

A Trudeau család szoros baráti viszonyt ápolt a véreskezű kubai kommunista diktátorral, Fidel Castroval, olyannyira, hogy a kanadai miniszterelnök részvétnyilvánításában hosszan méltatta a népét megnyomorító zsarnokot annak halálakor, 2016-ban. Lemondania sem sikerült tisztességesen: ahelyett, hogy a döntést a választók kezébe adta volna, egyszerűen hónapokra megakasztotta a parlament működését, hogy utódja a liberálisok közül kerüljön ki. Jól mutatja ez, hogy mennyire ragaszkodik a hatalomhoz és milyen keveset jelent valójában a számára a demokrácia.

Justin Trudeau kilencéves kormányzásának végével igen szomorú mérleget vonhat Kanada. A gazdasági lecsúszás, az őrült és káros „világjobbító” liberális politikák, a politikai önkény. Ami számunkra igazán fontos azonban az az, hogy Trudeau eddig a liberálisok kedvence volt szerte a világon. Ő pedig megmutatta, hogy milyen társadalmat hoznának létre hasonszőrű elvtársai, ha szabad kezet kapnának. Igaz ez hazánkban is, mint azt a nemzetközi progresszió helyi emberei már számtalanszor bizonyították.

Nyitókép: Dave Chan / AFP